Falun élünk, teszünk-veszünk...

Kert, ház, kaláka, móka-kacagás www.banya-tanya.hu

Egyet a Banya-Tanyának

A tavalyi adminisztratív kényszerszünet után a Rendszer újra megengedi Alapítványunknak, hogy fogadjuk az SZJA 1%-os felajánlásokat.

Örömmel teszem ezt közzé, mert az utóbbi időben CSAK ez a bevételi forrásunk, és egy szervezetnek már akkor komoly kiadásai vannak, ha egyszerűen csak létezik. Könyvelő, honlap, tárhely, papír, postaköltség, utazás a rendezvényeinkre, ha csak az alapműködést nézzük. A szakmai fejlődéshez jó, ha néha könyveket tudunk venni, eszközök és kerti szaporítóanyagok is kerülhetnek pénzbe ha cserével nem tudjuk megoldani.

Pályázatokkal egy ideje nem tudunk foglalkozni, mert megtanultuk, hogy VAGY adminisztrálunk, VAGY dolgozunk. Kicsik vagyunk a rengeteg papírmunkához.

2016-ban annak ellenére, hogy 1%-ot nem fogadhattunk, tartottunk magbörzéket, palántabörzét, számos előadásunk volt természetes kertelés és gyógyító fűszerszámok témájában. Gyűjtjük a tájfajta vetőmagokat, a vadon élő ehető növényeket, és folytattuk a közösségi beszerzőkör, a házimalom és az olajprés üzemeltetését.

Ezek a terveink 2017-re is, azzal a kiegészítéssel, hogy több településen fogunk ismeretterjesztő, kedvcsináló előadásokat tartani, és ha sikerül helyszínt találni, rendbehozni, akkor nyári napközis kertelő-csavargótábort hirdetünk gyerekeknek. Ha kéritek, felnőtteknek is :-)

Vannak titkos terveink iskolakertekkel és ehető gyom-és vadnövényekkel kapcsolatban. Szólunk, ha már nem lesz titok :-)

Ehhez jelent komoly segítséget, ha a személyi jövedelemadótok 1%-át nem a feneketlen állami bendőbe töltitek, hanem olyan kicsi és helyi civil szervezeteknek ajánljátok fel, akik Nektek is szolgáltatnak, és a Természet rendjét igyekeznek óvni, gondozni.

Például a Banya-Tanya Alapítvány, Bátorban. Adószámunk: 18588639-1-10

Köszönjük szépen előre is! Ha ismerősöket, munkatársakat, rokonokat és üzletfeleket is fel tudtok lelkesíteni, azt is köszönjük.

És hálás vagyok mindazoknak, akik tavaly nekünk akarták adni a százalékukat, de mivel ezt nem tette lehetővé a Rendszer, más civil szervezetnek rendelkeztek róla.

Köszönjük szépen. Azon leszünk, hogy megszolgáljuk bizalmatokat.

 

"Most tél van és csend és hó..."

Végre! Mert tél van. És hó. Ezért hát csend is. Szeretem, hogy ma nem kell munkába menni, van időm lapátolni, seperni. Lapátolni jó. Felfedi az udvar egyenetlenségeit, és összetalálkozom nyélretámaszkodós beszélgetésekre olyan szomszédokkal, akikkel munkanapokon csak futó "szia-szia" járja.

Jólesik a hó a kertnek is, remek paplant kapott, és végre lesz egy kis víz a tájban. Már a fagyott föld is porzott...

A kacsákat rendesen elő kellett ásni a baromfiudvarból. Etető-itató csak emlékezetből volt meg, és a sápok ügyesen letaposták a területüket, alig tudtam kinyitni a kaput a magas hótól. Újabb szempont a kerti építkezéshez: a ház irányába nyíljanak a kapuk. Kifelé mókás eltolni húsz centi havat és még akár több is eshet :-)

A tollas nép több szénát kap pihenőnek, és le kell seperni a havat az itatóról, ahogy gyakran kellett forró vízzel olvasztani is a mínusz huszas időkben. Az önitató ilyenkor kiszáll a mókából, esélytelen, marad a jó öreg tejesláda, ami a hápogóknak mínusz két fok feletti időkben pacsálóhelyként is szolgál.

Csodálom őket, eszükben sincs beülni az ólba, leteszik magukat a földre, hártyás tappancsukat behúzzák a pehelypaplanba és szépen elbeszélgetnek.

A repkedő tollasoknak nehezebb a dolga: reggel azzal kezdtem a műszakot, hogy leütögettem a havat a gyümölcsfák ágairól, mert nem tudtak leszállni, hogy beröppenjenek az etetőbe, aztán a magas hócsíkoktól nem akadt helyük szétgépelni a napraforgót. Szerencsére a hálóba kötött faggyúgolyókhoz hozzá tudtak férni a csüngésképes jószágok.

És a szőrös nép: kutyáim hálásan fogadták az ellapátolt csapásokat, hiába 50-60 kilósak fejenként, nem szívesen taposták a mély havat. Lelenc-Sziporka viszont, a nyári vércirmos, életében először látott emberes adag havat. Addig is füligvigyorral jártam-keltem, de az ő hószöcske-jelenete után hangosan fel-felnyerítettem, annyira vicces volt, ahogy próbálta tartani a szokott irányt, behuppant, huppogott kicsit és feladta. Most itt horkol a hátam mögött, és várja az olvadást.

A tüzelőtől is kaptam ajándékot: gyújtóshasogatás közben rányitottam a hálószobaajtót egy cincérre. Sajnos, az ő napja el lett rontva, alig hagytam ott pár percre, a madarak eltakarították a fehérjebombát.

Szeretem ezt a hóhányós-bekuckózós pihepuha időt. Biztos nem élvezném ennyire, ha fontos ügyben kocsikáznék a kanyargós utakon, de nem kocsikázok. Kerülöm a "mindmeghalunk" hangulatú hírözönt. Belélegzem a most tisztaságát, és talán kézenfogom Berkenyét és elcsatangolunk egy körre hótaposni.

Legyen Nektek is örömteli hózós hétvégétek! Uff, vár a fehérség :-)

Mit kínál a Banya-Tanya?

Alapítványunk jelenleg nem dolgozik konkrét pályázati programon, de az élet folyik tovább a Természet rendje szerint: télen tanulunk, tervezünk, sütünk-főzünk, és várjuk a tavaszt, amikor nekifoghatunk a kerti munkáknak, és elkezdődhet a vadon termő finomságok gyűjtése.

Ehhez a felkészüléshez szívesen adunk segítséget azoknak, akiket érdekel mindaz, amivel mi már évtizedek óta foglalkozunk. Csak arról beszélünk, amit már magunk is kipróbáltunk, megosztjuk akár kudarcainkat is, és köszönettel vesszük, ha tanulhatunk a hallgatóság tapasztalataiból is.

Örömmel tartunk előadásokat, műhelymunkákat, terepgyakorlatokat faluházakban, iskolákban, civil szervezeteknek az alábbi témakörökben.

Keressenek bátran a banya.tanya.alapitvanykukacgmail.com címen, hogy egyeztethessük a részleteket!

KERT

  • Természetközeli kertelés, évszakokra bontva: tavasszal, nyáron, ősszel – és igen, télen is!
    A helyi adottságokra támaszkodva, a természetes folyamatokhoz illeszkedve, a talajt, a sokféleséget gazdagítva hogyan termelhetjük meg a szükséges növényeinket? (zöldség, gyümölcs, fűszer, gyógynövény, festőnövény, stb.)
  • Gyomnövények, mint a kertész barátai (kóstolóval)
    A gyom önkényes emberi kategória – valójában gizgazaink sokat segítenek a kert tervezésében, fenntartásában, és meglepő módon remek csemegéket is készíthetünk belőlük.
  • Madár-és rovarbarát kert
    Hogyan csábíthatunk be a kertünkbe segítő állatfajokat, azért, hogy a területünk egyre teljesebb, kölcsönhatásokkal és egymást támogató kapcsolatokkal gazdagodó természeti rendszerré válhasson?
  • Városi kert, zsebkert
    Hogyan termeszthetünk zöldségeket, gyümölcsöket, fűszernövényeket, ha nincs földterületünk? Ablakkertekről, erkélykertekről, közösségi kertekről beszélgetünk gyakorlati ötleteket is bemutatva.

RENDSZER

  • Permakultúra
    Kóstoló a természeti folyamatokba illeszkedő szemléletmódból, ami nem csak a kertről, de a lakóhely, közösség, az élet minden területéről szól.
  • Vetőmagfogás, régi fajták, vetőmagbiztonság (magbörzével, palántabörzével)
    Hogyan termeszthetjük meg saját vetőmagjainkat? Miért fontos, hogy ne a szabvány kereskedelmi fajtákat neveljük? Hogyan szervezzünk magbörzét?
  • Vadon termő ehető növények (terepen is)
    Meglepően sok ehető növényt gyűjthetünk be, ha alapos fajismerettel rendelkezünk. Ehhez kínálunk rövid túrákat, ahol bemutatjuk az étrendünket és egészségünket gazdagító növényfajokat.
  • Cserekörök szervezése
    Hogyan tudunk helyben, közösséget építve, erősítve feladatokat megoldani, felesleget elcserélni – pénz nélkül? Régi és új gyakorlati példákon keresztül mutatjuk be a cserekörök működését.
    Szó esik a beszerző körök, dobozrendszerek, és hasonló közösségi együttműködések előnyeiről is.

EGÉSZSÉG, HÁZTARTÁS

  • Háztartás mérgek nélkül
    Ha nem vásárolunk agyonreklámozott mérgeket, inkább felszereljük a háztartást két-három alap tisztítószerrel, nem csak a saját pénztárcánkat, hanem az egészségünket és a környezet tisztaságát is óvjuk.
    Bermutatjuk ezeknek a tisztítószereknek a működését, ötleteket adunk a használatukra akár egy modern gépekkel felszerelt háztartásban is.
  • Egészséges tartósítás
    Ha már megtermeltük, vagy helyi termelőtől beszereztük a télire való élelmiszert, hogyan tárolhatjuk minél kevesebb károsodással, és mérgező tartósítószerek nélkül?
  • Egészséges bőrápolás
    A bőrünk az első védelmi vonalunk, mégis sok káros anyagot kenünk rá. A foglalkozáson beszélgetünk arról, hogyan csökkenthetjük a bőrrel érintkező ártalmas vegyszerek mennyiségét úgy, hogy egyszerű, természetes anyagokból magunk állítjuk elő az alapvető tisztálkodó és ápoló szereket.
  • Hétköznapi gyógynövényeink
    Fényképes, vagy terepi bemutató azokról a gyógynövényekről, amik a legtöbb település közelében gyűjthetők, és segítenek az egészségünk megőrzésében, gyakoribb betegségek gyógyításában.
  • Gyógynövénykivonatok házilag
    Egyszerű módszereket adunk ahhoz, hogy a gyűjtött vagy termesztett gyógynövényeinkből hogyan készíthetünk könnyen hozzáférhető alapanyagokkal krémeket, tinktúrákat, olajos és vizes kivonatokat.
  • Egészséges táplálkozás - egyszerűen, olcsón
    Igyekszünk lebontani azt a mítoszt, hogy az egészéges táplálkozás úri huncutság, költséges hobbi. Még csak nem is túlzottan időigényes. Ehhez adunk kóstolóval egybekötött ötletbörzét. Szó lesz a kenyérsütéstől kezdve a csíráztatáson át a magtejek, növényi szendvicskrémek, édességek, és sok más csemege elkészítéséről.
Feedek
Megosztás