Falun élünk, teszünk-veszünk...

Kert, ház, kaláka, móka-kacagás www.banya-tanya.hu

Csöndes morcogás

Ha már be-bekukkantok a blogba, hogy lássam, hányan olvastátok a napsugaras nyári beszámolómat, terápiás céllal kibeszélem egy igennagyonnagy szívfájdalmamat...

A Falusi Csöndet.

Igen, gyüttment vagyok. Laktam Pestországban is, de alapjaimat mégiscsak egy másik falu rakta le heges térdű, fáramászós, kőfalonkardozós kölyökkoromban, így talán mentesebb vagyok a városról menekültek illúziói alól. Mégis jókorákat kellett csalódnom, amikor saját kuckóba költöztem, igazi faluba.

Szeretem a csöndet. Nem a kukaságot, a steril, elszigetelt mélykusst, hanem az eleven csöndet. Ebbe nálam simán belefér a szomszéd fütyörészése - még ha az operett is. Belefér a traktor, fűnyíró, (kövezzetek meg:) flex és körfűrész hangja is, mert az munkáról szól, és nem örökös. Belefér a kutyaugatás, kakaskukorék, mert itt van a helye, nekik ez a természetük.

De óriási szívem egyik csücskében sem találtam helyet a minden faluban minden nap megjelenő hangszórózó-zenéző-rémrímelő árusoknak. Vegyek takarmányt, fagyit, gázpalackot, zöldséget-gyümölcsöt (falun, nyáron!!!), naposcsibét, muskátlit és szabolcsi almát, adjak el vasat, akkumulátort (tutira ott a hulladékkezelési jogosítvány a kesztyűtartóban...), háztartási gépet és kacsatollatlibatollat (ezt elhiszi még valaki???), no és a régiségeimet, a házikóm előtt öt km/órával elhaladó harsogó járműveknek.

És jönnek, menetrend szerint. Minden napra jut néhány, általában akkor, amikor a hajnalban kelő gyüttment paraszt bevonszolja izzadt testét egy félórás sziesztára a hűs tufaházba. És nem, nemcsak akkor hallani, amikor a kapum előtt harsog, hanem a kicsi falu mind a nyolc utcájáról odahallatszik, picik vagyunk, nnna.

A mobilpostást szeretjük, jó fej, és csak akkor harsog, ha dolgom van vele, és ő még kora délelőtti "munkaidőben" jön.

Hallottam olyan hős falvakról, ahol a közösség a vezetéssel összefogva bátran letiltotta ezeket a harsogókat. Sokkal több helyen viszont jól megvédik őket azok, akik a falu közepéig sem akarnak eltolni egy biciklit, ha például meghallják, hogy almavásár van. Nem tudom...

A másik kedvenc a képembe/fülembe tolt média. Tudatosan NEM nézek tévét, nem hallgatok rádiót, megválogatom, honnan olvasok híreket. De falun ilyen nincs: van egy csuda intézmény, a Szomszéd, aki csutkagázon hallgatja a rádióját, hogy legyen neki okossága. Információja. Ezért hát hallgatja az egész utca. A kertem már be is gazosodott, mert nincs idegzetem kimenni királyi okosrádiót hallgatni a szent meditációra alkalmas gyomlálás közben. Ritka csuda pillanat, amikor nem a rádiót hallani felőle, hanem vidám füttyszót - olyankor örömmel gazolok :-)

Volt olyan, amikor kértem, hogy kapcsolja ki, vagy vegyen fülhallgatót, ha fontos. Hatott kis ideig, de már elmúlt...

Lehet haragudni a fenti morcogásomért, bár én nem haragszom, de ha nem kapom meg a napi betevő Csöndemet, marad a csigaház...

 

Csöndesen, de megvagyunk :-)

A tavaszi magbörzék és palántacsereberék után teljes gőzzel belevetettük magunkat a nyárba, így történt, hogy keveset jutottam gép elé, még kevesebb kedvvel a naplózáshoz. Most igen röviden (kint toporog a felszednivaló krumpli, eszik a rigók az aszalóba vágyó bodzát, elkomposztálódik az ivólé-új-életre jelentkező paradicsomtömeg) mutatok pár apróságot, amik betöltötték az idei nyarat.

A főszereplők - legalábbis élvezet szempontjából - a paradicsomok voltak. Idén csak 16 fajtát ültettem, köztük négy érkezett az ÖMKI programja keretében. A tavalyi négy közül is folytattam a kapcsolatot a kisnövésű Felsőzsolcaival, "aki" remekül bevált idén balkonládában is, jövőre viszem a városi magbörzékre :-) A Tarnamérai pedig vándorol az aszalóba, húsos, hosszúkás termései oda valók.

Maradt régi szerelem az ökörszív, az agyonüthetetlen, finom és bőtermő a datolya, és még néhány új huncutság, csak a változatosság kedvéért. A fóliában saját elhatározásából kihajtott egy kedves barátnőmtől évekkel ezelőtt kapott lugasparadicsom, aminek félméteres elágazó fürtjei vannak, simán elfér a bocskorpaprikák fölött, olyan magasra kúszott, hogy már visszahajlik a tető alá...

 

Szintén fóliás kísérlet volt a gyümölcsillatú uborka - a kép látványos, de nálam jövőre nem kap helyet a jószág... Olyan érzékeny, hogy inkább maradok a bevált kígyóuborkánál.

Új családtagok is érkeztek a házhoz. Igaz, három futókacsát rendeltem, de valami baleset történhetett, mert csak egyikük nőtt futóvá, a testvérei közül egyik vadkacsa, a másik fehér házi lett. A csigapusztításban viszont mindannyian remekeltek, amint teljesen bekerítjük a kertet, irány a szabad(kacsa)láb és a csigavadászat!

Gyűjtöttünk gyógynövényeket is, betárolva várják a téli fényhiányos-búbánatos-nyavalyás időszakot a teák, olajok, tinktúrák.

Újabb őrülettel is sikerült gazdagodnom a régiek mellé, kaptam pár ötletet nyers vegán ételekre-italokra. Azóta reszketve bújnak össze az évek óta békénhagyott kövér porcsin családok, mert kétnaponta összeturmixolódnak céklával, dinnyével, szederrel, homoktövissel, labodával, hogy feltöltsék a sürgésforgásban lemerült aksijaimat. Nem kell vegánnak lenni ahhoz, hogy a nyers üzemanyagok beépüljenek a hétköznapjaimba, és tetszik, hogy szinte minden gyomnövényemet bele tudom kutyulni a turmixba, sütikbe :-)

Az esősebb időszakokban hiába reménykedtünk, az erdei gombáknak még kevés volt a víz. A régi tüzelőrakás viszont becsülettel termelt: több adag júdásfülét szüreteltem róla, két alkalommal egy-egy csokor nyári laska is a tányéromban végezte.

Az év felfedezése mégiscsak az a csillogó zöldpáncélos poloskahős volt, aki mentesített a napi krumplibogár-szüret alól. Két hétig szedegettem szorgosan a bogarakat-lárvákat, aztán feltűnt, hogy fogynak a lárvák. Tetten is értem egy poloskát akcióban: tövig szúrta a szívókáját egy lárvába, és még arrébb is cipelte, amikor észrevette, hogy kilestem a gyilkosságot... Róla sajnos nincs értékelhető képem. A lényeg az, hogy azóta csak mutatóba láttam lakájcsíkos bogarat, de szerintem az is világgá menekült, amint meglátta, mi történik szerencsétlen páncélozatlan gyermekeivel.

Így nyár végére kezdtek beérni a paradicsomok, apránként szüretelem, magozom, főzöm-aszalom őket. Jövőre lesz friss vetőmag bőven :-)

Lassan kitisztítom a fólia letermett részeit, és beköltöznek a tél alá vethető saláták, retkek, egyéb próbálkozások.

Az esti futások közben pedig nyálcsorgatva lesem a kékülő kökénybokrokat, lesz bőven csipke és galagonya is. És irgumburgum lesz, ha nem sorakoznak fel hamarosan a gombaseregek, mert a nyáron igencsak megcsappantak az őzláb-és vargánya aszalvány készleteim is. Trombitagombára is nagyon számítok, télen lesz sütésfőzés is a nyers koszt mellett, a fekete gombapor hiányozna a pizzaszószokból...

Itt a vége, fuss el véle...

Feedek
Megosztás